a görög szobrok kezet csókolnak

neked – – – – – – – – –

és veled álmodnak az álmok

– – – álmaik álmaiban is – – –

piramis-kövek énekét sírják az

edények a konyhában – – – a hálóinged

szomorúan megy vissza a szekrénybe

– – – – – s a szoba emlékezetében

simogatásom hieroglifáit olvassa

lángra lobbanó szemed – – – – s ahogy

a felizzó parázson ellobbannak az

utolsó megidézett percek is

– – – hiányod betépi az ajtót – – –

aztán kifejezéstelen arccal leül

szemben az ágy szélére és így nézzük

szótlan egymást reggelig – – – amíg

az éjjeli lámpa csonkig ég s a görög

szobrok ismét bekopognak az ablakon