Önéletrajz

– "Hiszek, tehát kételkedem. Kételkedem, tehát gondolkodom. Gondolkodom, tehát vagyok..." (korrigált Descartes-i logika) –

 

 

1956. március másodikán születtem az erdélyi Etéden (rom. Atid). Édesapám akkor református lelkész volt Siklódon és az erdőszentgyörgyi egyházmegye esperese, édesanyám pedig tanítónő.
Én voltam a negyedik, a legkisebb gyereke szüleimnek. Enikő nővérem tíz évvel, Zsolt bátyám hét évvel volt idősebb. Egy testvérem – Alpár – két éves korában meghalt. A szüleim az ő emlékezetére kereszteltek engem Alpárnak is – a Szilamér mellett (Horváth Alpár sírja a siklódi temetőben van).
Kós Károly – akkor a kolozsvári egyházkerület világi főgondnoka is volt – javaslatára kezdett bele édesapám az omladozó régi Siklód-i templom lebontásába és Kós Károly tervei alapján az új templom építésébe. Ekkortájt – amikor a régi templomban, a presbitérium előtt megkérdezte édesapám Kós Károlyt, hogy tényleg elkerülhetetlen-e a megrokkant templom lebontása, s biztos-e, hogy nem képvisel művelődéstörténeti értéket – hangzott el Kós Károly hellyel és alkalommal nem törődő nevezetes válasza: „Már hogy az Öregistenbe ne lenne elkerülhetetlen!!!”
A templomhoz szükséges építőanyag előteremtésén munkálkodott az egész gyülekezet éveken át (testvérbátyám a téglavetésnél talicskázva kapott szívnagyobbodást!), de az építési engedélyt nem adták meg.
Édeapámat évtizedekkel később, az 1990-es évek derekán aztán – annak rendje és módja szerint – megrágalmazták (a Hargita Népében) azzal, hogy az államhatalom kiszolgálójaként járt el akkor, amikor lebontatta a siklódi templomot.
1958-ban költözött haza a család Székelykeresztúrra (ekkor ürült hely Székelykeresztúron, és ekkor hívták meg a keresztúriak édesapámat szülővárosába lelkésznek!). Később tudta meg édesapám, hogy ez az isteni gondviselés óvta meg attól, hogy elvigyék a Duna-csatornához!
Héttagú családunk éveken át nyomorgott. Édesanyám – mert „papné” volt – nem kapott állást (tíz évvel később is csak abroszfestőként alkalmazták!), édesapám – a gyülekezetet tehermentesítendő – éveken át nem vette föl a fizetését. Ebben az időben kertészkedésből tartottuk fenn magunkat.

Iskolás éveim alatt sok mindenbe belekezdtem: festettem, sportoltam (voltam első helyezett körzeti „premilitáris” céllövészeten, megyei második gerelyvetésben!), de végül az 1974-es országos magyar tantárgyolimpián elért országos első helyezésem és Ifjúmunkás-különdíjam döntötte el a sorsomat: én voltam az irodalmi olimpiák történetében az első, aki az adott témára értekező próza helyett helyben írt verssel nyert (az akkor „Szeretném, ha szeretnének” címmel született írásom mind a mai napig az egyik legsikerültebb írásom – azzal együtt, hogy lerí róla, hogy 17 évesen írtam!)! Akkor döbbentem rá, hogy ez a pálya, amelyet követnem kell (bár ezt megelőzően már hat-hét éve írtam verset, novellát, kisregényt, esszét – mindenfélét!).
Székelykeresztúron végeztem iskoláimat, s ott érettségiztem 1975-ben – a gimnázium humán tagozatán.
1976 februárjában berukkoltam katonának – munkaszolgálatos katonaként.
1978-ban sikerrel felvételiztem a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Filológia Fakultása magyar-német szakára.
Groteszk látásmódról tanúskodó versekkel 1975 óta voltam jelen a romániai magyar sajtóban (a Korunkban jelent meg első versem majd az Igaz Szó, Ifjúmunkás, Művelődés stb. hasábjain is közöltem), amikor 1985-ben megjelent első kötetem: "TÖREDÉKES EMLÉKIRAT" (Kriterion, Forrás-sorozat).
1985 után tudatosan visszavonultam az irodalmi élettől, 1990 után a Magyar Rádióban hangzott el két alkalommal összeállítás a verseimből, illetve 2001 után az Európai Időben közöltem néhány darabot az 1985 után írt verseimből. Az 1985 utáni verseim líraibb-metaforikusabb fogantatásúak (részben visszatért az 1977-1978 előtti hangnemem!), bár ezek sem nélkülözik a groteszk látásmódot.

1982-ben végeztem a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen magyar-német szakos tanárként. Szakdolgozatom (világszemantikai elemzési modell kidolgozása és alkalmazása Örkény egyperceseire) – egy kivonat erejéig – megjelent később a szegedi Studia Poetica egyik számában.
1982-1986 között háromszéki falvakban tanítottam (kinevezésem a Bereck melletti Lemhény község iskoláiba szólt) németet, majd magyar nyelvet és irodalmat: 1982-83-ban a háromszéki Lemhényben majd 1983-84-ben Bodokon németet, 1984-1986 között Rétyen magyart. 1986 őszétől 1990 januárjáig a sepsiszentgyörgyi 2-es ipari líceum (a jelenlegi Mikes Kelemen Líceum) magyartanára, tanszékvezetője voltam.
Szilágyi N. Sándor, a Kriterion Kiadó szerkesztője 1989 januárjában fölkért, hogy a kiadó számára könyvet írjak öt éve folyó értékelméleti kutatásaim eredményéről, amely eredményeket sikerrel alkalmaztam is magyartanári ténykedésem során (volt olyan év, amikor az én tanítványaim több országos irodalmi olimpiai díjjal tértek haza, mint bármelyik megye csapata!). E könyv kézirata hathónapos megfeszített munkával készülgetett is 1989 júliusa-decembere között, de a decemberi események után már nem folytattam!

1989 december végén – a kommunista diktatúra bukásakor ("átalakulásakor": a „módszerváltáskor”!) – elhatároztam, hogy lapot indítok.
1990 január 26-án jelent meg az EURÓPAI IDŐ első száma – hetilapként – 30 000 példányban (ISSN 1220-9929).
A lap induláskor politikai-közéleti hetilap volt; Cs. Gyimesi Éva egy Beszélő-béli méltatása szerint:
"az egyetlen romániai magyar politikai hetilap"
Támogatást gyakorlatilag sehonnan sem kaptunk, 1992 őszéig példányszámunk 6200-ra esett, s ekkor döntöttem úgy, hogy a piaci igények felé nyitunk, s talpra állítjuk az anyagilag teljesen megroppant, már csak veszteséget termelő lapot.
Célirányos válság-menedzseléssel öt év alatt elértem, hogy 1997-re az Európai Idő a legnagyobb példányszámú (33-35 000 !) romániai magyar lap, s egyszersmind a romániai magyar sajtó összpéldányszámának több mint egynegyedét jelentő időszaki kiadvány lett.

1990 augusztusában meghívtak adjunktusnak a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) filológia karára. Kétheti gondolkodási idő után nemet mondtam az ajánlatra, mert úgy éreztem, hasznosabbá tehetem magam lapkiadóként és újságíróként, mint egyetemi tanárként.
Időközben többszáz publicisztikai írásom jelent meg – mindenekelőtt az Európai Időben.
Kiadónk (Európai Idő Kiadó) gondozásában megjelentettem többek között Orbán Balázs monumentális művét, A Székelyföld Leírását: 26 füzetből álló sorozatban (induláskor 35 000-es, befejezéskor 20 000-es példányszámban), s a Jókai életmű-sorozat első tizenkét kötetét.

1998 január 5. és 30. között jelentettem meg az "ERDÉLY – a független napilap" című hírlapunkat (ISSN 1453-682x). Elképzelésem szerint ezzel a romániai magyar sajtópiacon (azóta is) fennálló űrt szerettem volna betölteni: egy olyan országos napilapot életre hívni, amely egyetlen pártnak ill. érdekcsoportnak sem elkötelezett, és nem az 1989 előtti megyei pártlapok 1990 után (a szerkesztőségek által) privatizált utódlapja.
Sajnos az 1998 januárjában (1998. jan. 30-án) – mintegy 19 000 USD-nek megfelelő veszteség után, a súlyosbodó gazdasági helyzet, s a lapindítási veszteség alulbecsülése folytán, hitel ill. pénzforrás hiányában a napilap (ERDÉLY) megjelentetését le kellett állítanom.

1997. decemberében a Magyar Tudományos Akadémiának – Budapestre, és Teller Edének – Los Angelesbe megküldtem elméleti fizikai kutatásaim egy kivonatát. Teller Edétől biztató választ, az MTA-tól visszajelzést sem kaptam.

2000. januárjában – a lap tulajdonjogának ill. piacának megszerzésére irányuló összeesküvés folytán – 21 hónapra kényszerűen megváltam az általam alapított laptól.
2001 novemberében – amikor bebizonyosodott, hogy a lapot ill. a lap piacát volt kollégáim és az RMDSZ egyik (kézdivásárhelyi) képviselője, Tamás Sándor próbálják megszerezni – újra visszatértem az időközben csődközelbe taszított lapom élére, s azóta a kiadó és a lap főszerkesztőjeként azon fáradozom, hogy visszavezessem az Európai Időt oda, ahonnan 1998-2001 között le- és eltérítették (a merénylet eredményeként a lap példányszáma 21 hónap alatt 22000-ről 10000-re esett!).
Most a lap példányszáma ugyan továbbra is 10 000 körül mozog (ez – felméréseink szerint – kb. 33000 aktív olvasót jelent!), de emellett kéthetente rendszeresen jelennek meg füzetes kiadványaink (ezek száma 2002 ősze óta már 100 fölött van!), amelyek példányszáma füzetenként 2000 és 4500 körüli. Tehát a piaci jelenlétünk 5 év után gyakorlatilag visszaállt az 1999-es szintre!
(Ez a – 2002 őszén az Európai Idő Kiadó gondozásában indított – „olcsó könyv”-sorozat jelenleg az Európai Idő hírmagazin éltető „ereje”.)

Jelenleg – más, felelős kiadói ill. főszerkesztői teendőim mellett – az utóbbi 30 évben írt verseim sajtó alá rendezésén, s az értékelméleti kutatásaim "leágazásaként" az utóbbi 15 évben folytatott elméleti fizikai kutatásaim összegezésén és publikálásán dolgozom (a finomszerkezeti állandó meghatározása, a dimenzió nélküli fizikai állandók mélyebb jelentései, matematikai összefüggései stb.).

Első házasságom (lásd még fentebb a lapelorzási kísérletről írtakat!) 1999 szeptemberében felbomlott. Ebből a házasságomból egy fiam van: Horváth Örs Apor.
2003-ban nősültem másodszor. 2003 dec. 5-én született második fiam: Horváth-Simon Kende.

Keresztségben kapott nevem: Alpár Szilamér. Íróként-újságíróként második keresztnevemet nem használom.