Gyímesi Szilárd:

Lina és Minya jelenetei

– rovat: GÖRBE TÜKÖR (katasztrofális politika, bűn, sztárok stb.) –

Erdély-imázs alakítás

Helyszín: Marosvásárhely, Tudor-negyed. A konyhák ablakain kormos kürtőcsövek kandikálnak kifelé szerteszét. Csatornaszagú, firkált falú lépcsőház. A vaskorlát bizonytalanul inog. A "blokklakás" ajtaja egy meghatározhatatlan színű, vásott préseltlemez. Szemmagaságban kézzel valaki hanyagul ráfirkantotta: Tulipányos Minya és Lina, tagdíjbeszedők.
Átható vécészag lengi be az egész lakást. A folyóson kitaposott lábbelik hevernek egymás hegyén-hátán. A nagyszoba közepén egy kicsi asztalon hatalmas tévékészülék tesped. A román állami adót nézi két elhanyagolt külsejű ember. Mindketten túl vannak már az ötvenen. A szoba falaira rajzszeggel feltűzött választási plakátok: Jó úton Európába!, Együtt az autónómiáért!, Kiszabadítottuk! A tévé maximális hangerővel üzemel a félhomályba burkolózó "szentélyben". A házaspár szinte ordítva beszélget egymással.
Lina: - Hallod, Minya! Tudnál te alakítani az imázsomon?
Minya: - Ne éretlenkedj, Lina! Nem vagyok én hulla-kozmetikus.
Lina: - De Minya! Ez ma a trend. És az imázsom nekem nagyon fontos.
Minya: - Az a te bajod, Lina! Én nem akarom a nyugdíjas éveimet egy sötét börtönben tölteni. Tudod jól, hogy büntetik a családon belüli erőszakot.
Lina: - Ó Minya! Hát Michael Jackson is sokszor átalakíttatta már az imázsát. S láttad, milyen szép fehér lett a képe.
Minya: - Igen Lina! De hallottam, hogy egyik koncertjén leesett az orra.
Lina: - Nem bánom, Minya! Én akkor is javítani akarok az imázsomon. S remélem, te segítesz nekem ebben.
Minya: - Te Lina! Én segítenék is a fejszével szívesen. De emlékszel, amikor bevezettük a gázt a lakásba, eladtam a jó kicsi kézbelimet egy fatolvajnak egy láda sör áráért.
Lina: - Ó, te Minya! Téged csak a sör és a televízió érdekel. Itt ülsz egész nap a szobában és nézed ezt a bűnládát. Ahelyett, hogy átalakítanád azt az elfonnyadt, nyamvadt imázsodat.
Minya: - Dugulj el Lina! Nem hallom, mit suttog Dundi Oresztésznek.
Lina: - De Minya! Te teljesen elhanyagolod magad. Nézd meg Béluskát! Ő nem engedi el magát! Tök jól átalakíttatta az imázsát.
Minya: - Nem vettem észre, Lina! Talán kinőtt a haja?
Lina: - Dehogyis, Minya! Elvette feleségül a román televízió magyar adásának egyik szerkesztőnőjét. Azóta ő a legjobban öltöztetett román politikus. És az imázsa is napról-napra javul.
Minya: - Ne mondd, Lina! Igaz, Bélus mindig értett az ilyenekhez. Az Igaz Szónál is kínosan ügyelt az imázsára. Ha mesélt néha a szekusoknak, magáról soha nem mondott semmi rosszat. Igazi hős volt.
Lina: - De ő most is az, te Minya! Elmondta, hogy nyugodtan kikérhetik a dossziéját. Nézzen bele bárki, aki akar. Nem félti az imázsát.
Minya: - Tiszta igaz, Lina! Csak azt nem tudom, mi lehetett abban a sok tucat oldalon, ami sajnos eltűnt a dossziéjából?
Lina: - Hagyd a fenébe, Minya! Ne légy olyan kíváncsi! Nem vagy benne a Velencei Bizottságban. Nyaggatják Bélánkat azok eleget.
Minya: - De én nem féltem Bélámat, Lina! Az imázsát pláné nem. Tudod, mióta a sajtófelelőse egy volt osztálytársam lett, teljesen lenyugodtam. A kommunista pártiskolában minket úgy megtanítottak hazudni, hogy most is megfájul a fejem, ha igazat kell mondjak.
Lina: - Igen, Minya! Szerintem is jó a Béla sajtója. Ezért engem se izgat, hogy mit tesz, vagy mond. Annyira vigyáznak az imázsára, hogy mindig minden helyzetben tisztára mossák. Bármi történjen vele.
Minya: - Igen, Lina! S ha valaki lebukik mellőle, hát elhatárolódik tőle.
Lina: - Na látod, mennyire kell vigyázzunk az imázsunkra, Minya! Te is összeszedhetnéd egy kicsit magad. Teljesen elhanyagolod a tested. Néha kidomboríthatnád még te is a jobbik éned.
Minya: - Én ki, Lina! De tudod, milyen drága a Viagra? S szúr a szívem.
Lina: - Ne keresd a kifogást örökké, Jenő! Itt van például ez a pályázati lehetőség. Tudod amit a Trans...ideg meghirdetett.
Minya: - Mi az a Transideg, te Lina! Megint rosszul olvastál valamit?
Lina: - Dehogy, Minya! A Transideg az egy internetes hírportál, amelyik idegbajosoknak íródik. És szerintem, akik szerkesztik, azok se százasok. Még szerencse, hogy ez is a Bélusék kezében van. Tulipánnal díszített.
Minya: - Ne fárassz ilyenekkel, Lina! Hogy jönnek ezek most ide. Teljesen elterelted a figyelmemet a Dundiról.
Lina: - Na látod, Minya! Most meg fogod érteni a lényeget. A Transideg is ezt csinálja. Amit a kereskedelmi televízió. Mindenféle baromsággal és igénytelenséggel tölti meg az emberek agyát. Akárcsak a szappanopera. Hogy a fogyasztó ne gondolkozzon, csak kérődzzön. Eltereli ő is ügyesen a figyelmet a valós, magyar értékekről.
Minya: - Lina, kihúzod a gyufát! Hogy mered te az én szappanoperámat a Transideggel egy napon emlegetni. Ebben az általam nézett műalkotásban legalább nem ocsmánykodnak.
Lina: - Ebben igazad van, Minya! S nem gyalázzák benne a magyar népet. Vagy a székelyeket. És nem tömnek beléd balliberális szemetet.
Minya: - Jól van, Lina! Nyugodj le! Milyen pályázati lehetőséget hirdet ez a viszketeg Transideg?
Lina: - Hát épp le akar számolni a régi Erdély-imázzsal! Mivel vájt fülű szerkesztői unják már a székely-kapus, fenyőfás, öreg-nénis Erdély képet. Ezért díjazni fogják azokat, akik ezeknél jobb imázst mutatnak majd be.
Minya: - Igen, Lina? Ez igazán érdekes. Szerintem, már meg is vannak a boldog nyertesek. Akik vérbeli, régi Erdély-imázs rombolók.
Lina: - Ne mondd, Minya! Na lássam, te kikre tippelsz?
Minya: - Hát, erdélyi magyar jövőnk székely kapuját a mi Bélusunk már lerombolta, amikor feladta Székelyföld területi autonómiáját. A fődíj őt illeti. A második hely viszont egyértelműen a mi Fagyilkoló Attilánké. Az ősi fenyőfa-imázst ő romboltatta le a legeslegügyesebben. Ő vágatott ki legtöbb zöld szimbólumot.
Lina: - Gratulálok, Minyám! De az öreg székely-nénis Erdély-imázzsal ki fog végleg leszámolni a Transidegen?
Minya: - Én szívesen elvállalom, Lina! Már úgyis annyira az idegeimre mentél a transzba-kergető szövegeiddel. Csak ne adtam volna el a jó kicsi fejszémet annak a béna fatolvajnak! De várj, hamar kölcsön kérek egyet a házmestertől!

Párbeszéd a pályázati lehetőségekről

Helyszín: ugyanaz
Lina: - Te Minya! Akarsz velem pályázni?
Minya: - Ó, te Lina! Ne fárassz már megint! Tudod jól, hogy engem nem érdekelnek az efféle marhaságok.
Lina: - De Minya! Hiszen te már pályáztál egyszer. Régen, valamikor még legénykorodban.
Minya: - Mikor te, Lina? Nem emlékszem rá. Akkoriban még azt se tudtam, hogy ezt eszik-e, vagy isszák?
Lina: - Na jól vagyok, Minya? Hát akkor, amikor megpályáztad és meg is nyerted a kezemet.
Minya: - Ó te, Lina! Bár késtem volna le a beadási határidőt.
Lina: - Késő bánat, Minya! Te beadtad, én viszont bevettem. A pályázatod sikeres lett.
Minya: - Így volt, Lina! Végül is örvendenem kellene, hiszen többen is beadták akkor neked. De én lettem a boldog nyertes.
Lina: - Igen, Minya! Aztán hirtelen apuka lettél. Hiszen nemsokára a kicsi gyermekünk is megszületett.
Minya: - Így igaz, Lina! Alig hat hónapra rá, hogy megismertelek, megajándékoztál egy szép vörös hajú fiúgyermekkel. Pedig a családomban nem volt soha senkinek vörös haja. Háromszáz évre visszamenőleg.
Lina: - Na látod, Minya! Te egy igazi nyerő típus vagy! Neked fél év alatt összejött az, amihez másnak tizenöt esztendő se volt elég. Körülbelül ennyi idő telt el azóta, amióta az RMDSZ elkezdte visszaszerezni a Bolyai Egyetemet. Még tizenöt év, és nem lesz már akinek visszaszerezze. Elfogyunk.
Minya: - Igazad van, Lina! De nem én lelkemen fog száradni, hogyha elnéptelenedik Erdély. Én megtettem, ami tőlem tellett.
Lina: - Lassan a testtel, Minya! Ne írd le magad! Hiszen itt vannak ezek az óriási pályázati lehetőségek. Vágj bele a közepébe!
Minya: - Hagyj engem békén, Lina! Egyszer már jól kipályáztam magam. Jóllaktam vele egy életre. Nem vagyok én Markó Béla, hogy új pályázati lehetőséget tárjak fel. És éljek is vele.
Lina: - Mégis pályáznod kell, Minya! Ez ma a trend. És én szívesen leszek a pályázati partnered az új projektedben.
Minya: - Ne kezdd megint, Lina! Hiszen jól tudod, hogy húsz évvel ezelőtt betegállományba helyeztek. Az orvosok is képtelennek nyilvánítottak mindennemű partnerségre. Szállj le rólam!
Lina: - Ne fájjon azért a fejed, Minya! Szerintem már partiképes vagy. Hiszen nagyon rég volt az a baleset. Mi is történt akkor veled?
Minya: - Jaj te, Lina! Hát ezerszer elmeséltem. Idén lesz húsz éve annak, hogy elveszítettem a jobb herémet.
Lina: - Ó te, Minya! Milyen peches vagy. Elvesztetted, és nem került elő? Pedig van, akinek előkerül. Tegnap este láttam a Pro-Tévében, hogy egy illető leesett egy nagyon magas állványról. És hirtelen eltűnt mind a két heréje. Az orvosok több órán keresztül keresték, de nem találták meg.
Minya: - Pedig milyen nagy az orvostudomány te, Lina! Főleg mióta a csúszópénzt bevezették. Mostanában a kisebb műtéteket már a kapusok is elvégezik. Ha nem adsz elég eurót a sebésznek.
Lina: - Na, de mi volt az érdekes ebben az egészben, Minya? Hát az, hogy végül a híres, idős professzorok, mind csődöt mondtak. Egy fiatal, kezdő orvosnő lett az elveszett herék boldog megtalálója. Saját kezűleg találta meg mindkettőt a páciens hasüregében. Felcsúsztak oda.
Minya: - Fura eset, Lina! Szerintem, a doktornő az ösztöneire hallgatott. Ezért jutott célba.
Lina: - Tiszta igaz, Minya! Én is szeretek az ösztöneimre hallgatni. Gyere hamar, hátha megtalálom az elveszett jobb herédet!
Minya: - Az lehetetlen, Lina! Azt nem fogod már megtalálni többet soha. Ellőtték még KISZ-vezető koromban.
Lina: - Hogyan is történt az pontosan, Minya?
Minya: - Hát úgy, hogy a nagy Kondukátor medvét akart lőni. S minket, ifjúkommunistákat odarendeltek hajtóknak. Hogy az állatokat beetessük és a Géniusz elé térítsük. Hogy ő a magaslesről aztán néhány méterről lelője őket.
Lina: - Na, és sikerült, Minya? Az Kárpátok legnagyobb vadásza kilőtte a barna brummógót?
Minya: - Dehogy, Lina! A törpe balfék engem talált el.
Lina: - Jaj, miért nem figyeltél Minya? És a szegény medvével mi lett?
Minya: - Hát mi legyen, Lina! Egy szekus a sűrűből kilőtte. Persze a béna suszternek nem árulták el, hogy nem ő a trófea igazi tulajdonosa. Velem pedig a kutya se törődött. El kellett tűnnöm onnan, nehogy kitudódjon a diktátor pancsersége.
Lina: - Nem baj, Minya! Látod, ezt is kibírtad. És itt vagy, mint boldog férj és családapa. Hagyd a sebek nyalogatását! Itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépj.
Minya: - Miféle mezőre te, Lina? Nem láttam én mezőt tizenöt esztendeje. Mióta felszámolták a kollektív gazdaságokat. Hagyj engem békén! Éppen kezdődik a Pampák királya az M2-esen. Aztán jön a Bűvölet, a Dallas és a Dundi Valentina. Ne zavard az önképzésemet!
Lina: - De Minya! Te sírba teszel egészen. Itt a sok pályázati lehetőség, és te szappanoperát nézel. Én feltárom neked a jobbnál jobb lehetőségeket. És te nem élsz vele. Nem bízhatsz mindent Bélusra és az RMDSZ-re.
Minya: - Dugulj el, Lina! Úgy sincs esélyünk.
Lina: - Nincs esélyünk? Ne röhögtess, Minya! Hát a barátaink most is ott vannak a tűz mellett. Csak szólni kell nekik. Ez ma is így működik.
Minya: - Hogy működik, Lina? Na, áruld el nekem is!
Lina: - Hát például Szatmári Tibort felkérjük, hogy legyen a mi pályázati tanácsadónk. Éveken keresztül ő látta el az RMDSZ-t és Béluskát értékes tanácsokkal. Majd a szövetség nagykövete lett Magyarországon. Azt írta az újság, hogy időnként a román titkosszolgálatot is tanácsolgatta magyarhonból.
Minya: - Jó, jó, Lina! De nincs emberünk, aki a kuratóriumok tagjainál néha lobbyzni tudna.
Lina: - S akkor mi van, Minya! Szólunk Szatmári Ildikónak. Ő már annyi taggal lobbyzott, hogy nincs is annyi minisztérium, kormányhivatal és kuratórium Magyarországon.
Minya: - Igen, Lina! De tudod, hogy nekünk kommunikációs gondjaink is vannak. Olvasni tudunk, de amit mi leírunk, azt ember ki nem olvassa. Ki fogja a mi projektünket megírni?
Lina: - Ó Istenem, Minya! Hát mindent én kell kitaláljak. Sze` ott van Stanik, az Erdélyi Riport felelős kiadója, aki nemrég lett Markó Béla kommunikációs főnöke. Osztálytársad volt a pártiskolában, ő biztosan segít.
Minya: - S az önrészünkkel mi lesz, Lina! Hát már az RMDSZ-tagdíjat se fizetjük. Hat éve.
Lina: - Nyugi, Minya! Verestóytól kérünk majd kölcsön. Az ő cége nyerte meg az iskolatej-licitet. És az iskolai kifli-pénzt. Több száz milliárd lejt zsebelt be. Ne habozzunk, Minya! Mondtam már, hogy leszek partnered.
Minya: - De Lina! Mi legyen a projektünk témája? Mire kérjük a pénzt?
Lina: - Jó vicc, Minya! Hát befektetésre. Tudod jól, hogy belém bármikor be tudsz fektetni. Én vagyok a partnered.
Minya: - Lassíts Lina! Nem vagyok még országos lendületben. Nem engem hívnak Gyurcsányi Ferencnek! Igaz, hogyha annak hívnának, többet soha az életben nem pályáznék veled.
Lina: - S mégis kivel pályáznál te, Minya?
Minya: - Kizárólag Lendvay Ildikóval. Neki legalább van kommunikációja. Ha elkezd beszélni a magyar parlamentben, a szoptatós anyáknak rögtön elapad a teje.

Legalább egy puszit!

Helyszín: NEM TELJESEN ugyanaz
Gondolom, nem tekinti senki szentségtörésnek azt, hogy egy fontos megemlékezésről kissé kabaré-stílusban számolok be. De nem én vagyok a hibás azért, hogy azok, akik megszervezték ezt az ünnepséget ritkán néznek tükörbe.
Mert én semmi egyebet nem teszek, csak tükröt tartok a rendezőség elé. És tisztelettel felkérem őket, nézzenek bele! De ha a tükrözött valóság nem tetszik tekintetüknek, ne a tükröt akarják összetörni! Hanem gondolkodjanak el a tényeken!
Bő tíz percet tartott az idei, október 6-i RMDSZ-es megemlékezés Marosvásárhelyen. A Székely Vértanúk postaréti bú-emlékművénél szerettük volna leróni kegyeletünket mintegy hetvenen. Idős és középkorú javíthatatlan álmodozók.
Abban a szellemben, ahogy a székelyudvarhelyi Vasszékely talapzatán olvashatjuk:
"Gyopárt a Hargitáról hozzatok!
A székely hősök halhatatlanok."
De végül abban a hangulatban, ahogyan az egyik nyugdíjas bácsi dörmögte hazafelé menet a bajusza alatt: "Az RMDSZ letojta a kalapácsnyelit." Igaz, egy másik szintén deresedő halántékú atyafi hozzáfűzte: "De azt mondták, hogy október 23-án tartanak majd egy komoly megemlékezést a Kultúrpalotában. A Kisteremben."
Önkéntelenül a fudri lelkész esete jutott az eszembe. A nyárádmenti faluban ugyanis felelősségre vonták presbiterei a lelkészt, hogy igen gyorsan összecsapta a vasárnap déli istentiszteletet. Mire a pap így nyugtatta meg az elégedetlenkedő híveket: "Nem baj emberek, tartok majd egy vagány vecsernyét este."
Nem tudom, hogy a hajdan Székelyvásárhelynek nevezett város RMDSZ-szervezete mit tart majd október 23-án a Kisteremben. De, hogy e rendezvény a székely mártírok és a hűséges résztvevők arculcsapása volt, az holtbiztos. Tudom, megértem, 2005 nem választási esztendő. De nem csak kampányban kell rázni a rongyot!
Az a néhány szürke mondat, amit a városi szervezet elnöke elmondott, az a pár odatett koszorú, és a nyekeregve elénekelt két himnusz teljesen méltatlan volt a szabadságért elesett, kegyetlenül kivégeztetett székelyek emlékéhez.
Legeslegjobban a Népújság kiküldött fényképészét sajnáltam meg. Magába roskadva nézte, nézegette a vérszegény, foghíjas gyülekezetet. Miközben azon kesergett, hogy miként tudjon ő most tömeget produkálni. Mert neki ezt adták parancsba.
Az egyetlen megszólaló is igencsak szenvedett. A város alapszervezetének elnöknőjét egy rövid, halvány, gyér tapssal jutalmazták az egybegyűltek. Aztán hamar otthagyták őt félbe-szerbe. A tíz percnyi megemlékezés végeztével.
A ceremónia vége a beondozós történetre emlékeztet. Az inszeminátor hagyta így ott a falu legvégén azt a tehenet, amelyiknek nem jutott már anyag a fecskendőből. Mire a tehén bánatosan hátraszólt a szakembernek:
- Legalább egy puszit!
Gondolom, az RMDSZ összeszedi magát. Különben nem lesz puszi választáskor.