

|
.gif)
|
Csíki Sándor:
Magyarigen,
2005 szeptember 26.
(Magyar vagyok, nem turista)
Hőn szeretett, fiataldemokrata magyarországi testvéreim! Nagyon nehéz megszólalni ezekben a történelmi percekben. Pedig tudom, érzem, bármennyire is fáj minden szó, fáj minden gondolat, ki kell fejeznem azt, amit ezekben a pillanatokban érzek.
Hát először is, ahogy a viccbéli székely atyámfia mondá egykor az MTSZ-gyűlésen: - Elvtársak, a termelő szövetkezet vezetőségének fele hülye. Aztán, miután felelősségre vonták, visszavonta állítását: - Elnézést, tévedtem. A vezetőség fele nem hülye.
Mivel Önök fele arányban mondtak igent Románia uniós csatlakozására, ugyanakkor fele arányban nem támogatták azt, e kényelmetlen kérdést pártjuk elnökségére bízom. De tisztelettel felkérem az érintetteket, hogyha már eldöntötték azt, hogy a vezetőség melyik fele nem beszámítható, faxolják el nekem is az eredményt.
Gondolom, ez a szavazás hosszú elemzések tárgya lesz majd a közeljövőben. S előbb-utóbb közös nevezőre jutnak majd abban a kérdésben, hogy melyik fél agyalágyult. A FIDESZ-tagságot pedig nem kérem. Pedig gondolkodtam rajta egy időben. A székely ember azonban nem szokott kérni attól, aki egyik kezével ad, a másikkal visszavesz.
Persze, minden valószínűség szerint Önök sziporkázó magyarázatot fognak adni majd arra, hogy miért kellett eképpen cselekedniük. S bizonyára logikus és "reálpolitikus" lesz az érvelésük. Mégis azt érzem, önök úgy adtak nekünk ajándékot, ahogy az okos leány adott egykor Mátyás királynak. Mert a madár, amit a lány vitt is, meg nem is a királynak, elrepült, mihelyt a kosár alól kiengedték azt.
De hogy a bennünket elnyomó romániai hatalomnak és a velük kollaboráló romániai magyaroknak szép ajándékot adtak ezúttal, az holtbiztos. Hiszen elsősorban azokat a román politikusokat tették kenyérbe, akik európai parlamenterekként gyarapíthatják majd különben is mesés vagyonukat. És még nagyobb turisták lesznek majd belőlük. Hiszen az Európai Unió főleg ezt a migrációt pátyolgatja.
És itt jön az Önök fájó tévedése. Mert a határok átlégiesítése és a szabad jövés-menés nekünk nem annyira életbevágó. Mi elsősorban magyarok szeretnénk maradni, és csak azután akarunk koslérozni Európában és a nagyvilágban. Mert annak, akinek a feneke csóré, a gyermekei éheznek, másodrangú állampolgár, és nincs pénze útlevelet kiváltani, hiába adják meg a szabad mozgás lehetőségét. Mert úgy jár, mint a cigány lova, amelyik hiába kapott zöld szemüveget, attól még beledöglött a szalmaevésbe.
Felvidéki, magyarhoni és nyugatabbra élő magyar testvéreimnek számtalanszor tettem fel ezt a kérdést: - Miért jobb egy magyar embernek az, ha tagja az Európai Uniónak? Egyetlen konkrét dolgot tudtak mondani: - Azért mert szabadabban utazhat.
Turista nemzet leszünk, testvéreim? Egy olyan nemzetté akartok süllyeszteni minket, amelyik nagyobbra tartja a migrációt, mint az autonómiát, a megmaradást?
Csak azt nem értem, hogy akkor dél-tiroli barátaink miért zagyválnak össze-vissza?
Mert szerintük: most kell kiharcolni az autonómiát. Utána majd lehetünk turisták.
|