|
.gif)
|
Korábbi lapszámok kiemelt anyagai:- 2005/20, 2005/19, 2005/18
| |
|
2005/20-as lapszám — 2005. október 1.– október 14. |
Az Európai Idő 2005 szept. 26. és szept. 30. között piacra került 2005/20-as lapszámából |
|
|
|
|
Horváth Alpár: Szemükben a lármafák fényével… Jó emberek – siklódi atyafiak
Van egy arany szegelete a Földnek, egy különös-csodálatos hely, melyhez fogható valószínűleg sehol a nagy (és állítólag végtelen) világegyetemben nincs: Siklód.
Gyermekkoromban - ahogy nyiladozó elmém szüleim szellemi emlőjén szívta magába az életadó erőt - valahogy úgy vonult be értékként elraktározott tudásvagyonom kincsei közé, mint az a hely, ahol minden bizonnyal a bibliai paradicsom volt. Ahonnan aztán – okkal és joggal – az ismert módon kiebrudaltattunk, de ahol mi, székelymagyarok – a székely ember meghátrálást, értelmi akadályt és lehetetlent nem ismerő furfangja folytán – végül mégis birtokon belül kerültünk...
Igen ám, de arról még tán a Biblia sem ismer példázatot, amire itt a Gonosz erői képesek voltak: a hitleri és sztálini spanyolviaszon iskolázott román nemzetiszocialista (náci) ábrázatú kommunizmus úgy vonult be teljes gépezetével ebbe a törékeny paradicsomba, amely annakidején még a tatárdúlás után is szárba szökkent és virágba tudott borulni, mint az elefánt a porcelánüzletbe. Azt vette el, ami a siklódi ember egyetlen kincse volt: a földet. S ez a paradicsomi szegelet, ahol 1891-ben 1398 és 1956-ban 1578 magyar élt, 1992-re majd negyedére, 492 lélekre sorvadt! Pedig ez a föld nem is volt zsíros! Épp csak életet adott... De a rablók tudták, hogy a székelymagyart így lehet térdre kényszeríteni: az életadótól kell megfosztani. Aztán... már magától is elsorvad, mert ha fölszedi gyökereit és rendezetlen sorokban, menekülésszerűen útra kel – a négy égtáj irányába, ott már a viszonylagos, vélt jólét is elbánik vele: hozott gyökerei elszáradnak, s egy-két röpke évtized alatt lombkoronája is más nyelv zenéje és más lélek ritmusa szerint zizeg a sors szellőiben, avagy másként zúg múlttalanná tett sorsa viharaiban..
>> A teljes írás
|
|
|
Csiby Károly: Új nemességet! (LEVELEK AZ ERDŐN TÚLRÓL), Avagy: Magyarországot (de először Székelyföldet) meg kell menteni
A hírek jönnek-jönnek, mondhatni „dübörögnek”, ahogy Gyurcsányi elvtárs szerint a szerény birtokán, Gyurcsányiában működő gazdaság.
Diadalmasan szerteharsogták, hogy – a liberalizmus nagyobb dicsőségére! – a kipusztulásra ítéltetett maradék Magyarországon végre törvényesen bevezetik az ún. „abortusztablettát”. Amely „humánusabb”, mint a méhkaparás. „Csak” spontán vetélést idéz elő. Bagatell! És ezt az új magyarirtó terméket még van pofájuk „gyógyszerként” emlegetni! Mit gyógyít?...
Hír jön arról is, hogy a Jahvéjától kapott hosszú élete végén, 96 éves korában, álmában szépen elszenderült Simon Wiesenthal, az agg „nácivadász”. (Felmerülő kérdések: Mi az, hogy „náci”? Mi az, hogy „háborús bűnös”? És közéjük miért csak a Wiesenthal-félék által meghatározottak tartoznak? Ben Gurion és mások, például a Drezdát napalmmal lebombázó „művelt nyugati” Liberátorok rágógumizó pilótái miért nem? És miért nincsenek például a Világbank, George Soros és más világszervezetek által támogatott „kommunistavadászok”?).
>> A teljes írás
|
|
|
|
|
Frigyesy Ágnes: Ki a magyar?
Ki a magyar? – tette fel a ma is aktuális kérdést Illyés Gyula 1939-ben. Majd Szigethy Gábor művészettörténész a nyocvanas évek végén elindította Gondolkodó magyarok című sorozatát a Magvető Kiadónál, kis könyvecskében közölve nagy írónk, költőnk erről szóló gondolatait. Szigethy a kérdés feltevéséről így vélekedik: Nem a kérdés elhibázott vagy felesleges. A hazug válaszok vastag rozsdája rámerevedett gondolkodásunkra: a sokféle rozsdát kellene magunkról levakarni.
Illyés Gyula szórakoztatásból felidézi, milyennek látott bennünket egy jámbor német püspök: Freisingeni Ottó az 1100-as években. „Külsejük marcóna – írja rólunk –, szemük beesett, termetük alacsony, viseletük vad, nyelvük pedig barbár, úgyhogy a sorsot kell vádolni, vagy isteni türelmet kell csodálni, mely e szörnyetegeknek ilyen pompás ország birtokbavételét megengedte.”
Illyés megállapítja: Nem nagyon tetszettünk neki. Majd hozzáteszi: A tudomány nem a szelíd lelkészt igazolta. Az Árpád-kori vitézek kiásott csontváza között van jócskán szálfatermetű is, a leírások szerint az egész Árpád-család magas volt.
Illyés Gyula véleménye szerint: Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Megemlíti Petőfi Sándort, akinek apját Petrovicsnak hívták, mégis a nagy magyarok között tartjuk számon. Vallja: Egy-egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől.
Nagy írónk megállapítja: Minden egészséges nép fejlődik. Nő, mint a fa, azzal a különbséggel, hogy a nép valóban az égig akar nőni, az igazi nemzet nem ismeri a halált, magát örök életűnek érzi. Ez a szép benne, ez a vigasztaló a halandó ember számára, ezért érdemes nemzetbe tartozni.
>> A teljes írás
|
|
|
Csíki Sándor: "Honfoglalók" forgácsolják Székelyföldet
A történelmi Székelyföld egyre inkább hasonlít egy bekerítetlen, elárverezett kollektív gazdaság gazdátlan udvarára. Amelynek - ráadásul - szimbolikus nagykapuja tárva-nyitva áll mostanság egyfolytában. Hogy lesz ebből székely autonómia?
S vajon marad-e még valami ebből a kicsi Tündérországból, ha ilyen irányba haladnak a dolgok? Hiszen addig bitorolják, hígítják, keverik, lopják, hogy a végén nem lesz amit bekeríteni. A területi autonómiához előbb-utóbb nem lesz elég őslakos, helyi anyagi forrás és székely virtus. Hallottam, hogy régebben a rendtartó székely falvakban nem állíthatott bárki, jövevény székelykaput. Így tudtak tisztán megmaradni!
Az RMDSZ hinta-politikusai tavaly, a választási kampány hevében Háromszék déli határába kiraktak egy Székelyföld feliratú jelzőtáblát. Aztán megnyerték a választást, és elhallgattak, mint valami a fűben. Székelyföld területi elhatárolása, függetlensége számukra csak akkor, abban a helyzetben volt érdekes.
Most bent vannak újra, és köszönik szépen. Képviselői fizetéseiket majdnem a legelső gyűlésen hirtelen megemelték a biztonság kedvéért. Aztán hátradőltek visszaszerzett székeikben. Vagy mégse?
>> A teljes írás
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
2005/19-es lapszám — 2005. szeptember 17.. – szeptember 30. |
Az Európai Idő 2005 szept. 12. és szept. 17. között piacra került 2005/19-es lapszámából |
|
|
|
|
Horváth Alpár: Ki a magyar? Mit jelent magyarnak lenni?
„Ki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” (Tamási Áron)
2004 november 30-án írtam a Népszabadság olvasószerkesztőjének (aki azt sem tudta, mi van a lapja impresszumában!) a következőket: “Affelől viszont nincsenek kétségeim, hogy nem az magyar, akinek erről papírosa van, mégcsak az sem, aki annak vallja magát, hanem az, aki akként is viselkedik...!”
“A baloldal számára nem az a magyar, akit a Fidesz annak tart, hanem - Illyés Gyulát követve - mindenki, aki magát annak vallja.” – írja Tabajdi Csaba a Népszabadság 2005 szept. elsejei számában (A magyar optimum).
Hát, igen... Előfordul, hogy a nagyok is tévednek. Mert bizony nem lesz igaz Illyés Gyula állítása attól, hogy azt Illyés Gyula mondta. Illyés Gyula – például – el sem tudta volna képzelni, hogy lesz egy 2004 december ötödike is majd...! Mert ha el tudta volna képzelni, nem tévedett volna!
Aligha fér kétség ahhoz, hogy a magát magyarnak valló-hirdető Gyurcsány Ferenc és társai nem magyarok!
Amint az sem kétséges, hogy a román vagy az izraelii titkosszolgálat zsoldjában szolgáló, magukat (szépen csengő magyar vagy magyarított névvel!) harsányul magyarnak vallók aligha a magyar nemzet szellemtestének részei!!!
S hogy e kérdés ma mennyire aktuális, az alábbi két írás is bizonyítja.
A magyar nemzet nem statisztikai fogalom, s – bármily fájdalmas is belátni: – csak akkora, ahányan szellemét (értékmúltját és értékjövőjét!) tetteikben hordozzák!
Vannak magyarok, idegenek, és hitvány emberek...!
>> A teljes írás
|
|
|
Csíki Sándor: Árnyék-magyarok
- Magyarok ezek egyáltalán? Vagy csak megbújnak anyanyelvünkben? -
Nagyképű okostónik szurkálják nagyjainkat nyakra-főre. Bunkómód fölényeskednek, nagyarcúan pöffeszkednek. "Menő" lapjaik címoldalain.
Furcsa, hogy a mi pénzünkön a mi levegőnket rontják következetesen. Annyit ártanak nekünk helyből, mint más nekifutásból. S teszik mindezt felelőtlenül, egyre sűrűsödő, magyar-nemzeti bajaink közepette.
Magyar lapban, magyar nyelven, magyartalan lélekkel fertőznek. Magyar nagyjainkat szurkálják gyanúsmód előszedett érvekkel. Miközben a minket kegyetlenül leigázókat veszik védelmükbe. Nekik kedveznek.
Magyarok e tollforgatók egyáltalán? Vagy parázna, nemzetgyűlölő janicsárok? Netán szemforgató, kontár papolók?
Az egyikük Tőkés Lászlónak esett neki. Hogy fogadatlan prókátorként, védje azokat a román nemzetűeket, akiket (szerinte) az EMNT elnöke támadott. Pedig a nagyváradi református püspök csak azt mondta el Tusnádon, hogy az erdélyi magyar politikusok sokszor nem a mi érdekeinkért szállnak síkra. Hanem a román érdekeket védelmezik.
Ami annyira igaz, hogy a vak is látja. Gondoljanak csak a napokban lezajlott Markók-Velencei Bizottság találkozóra. Amely eszmecserén az erdélyi magyarok legnagyobb, felkent főura elmondta, hogy: minden natyon szép, minden natyon jó, mindennel meg fan elégedve. A romániai magyarok jogait illetően.
>> A teljes írás
|
|
| |
A megbékélés utópiája
– Surján László válaszcikke Tabajdi Csaba a Népszabadság 2005 szept. elsejei számában megjelent írására (A magyar optimum. Népszabadság, 2005. szeptember 9.) –
Tabajdi Csaba cikke (“A magyar optimum” - szeptember 1.) sok olyan megállapítást tartalmaz, amelyre - hol egyetértően, hol vitázva - reagálni kell.
Illyés Gyula magyarságfogalma számunkra is meghatározó. Ő elutasítja a származásra, "vérre", "fajra" alapuló megkülönböztetést. Petőfi, Zrínyi vagy az aradi tizenhármak többségének magyarsága, de még Szent István öröksége sem értelmezhető másképp.
Jelenti-e ez azt, hogy a cselekedetekkel nem hitelesített vagy éppen cáfolt "magyar vagyok" kijelentést nem lehet kétségbe vonni? Ha valaki árt a hazának, már nem kritizálható, ha fennen hirdeti a maga magyarságát? Magyar mivolt mögé bújni a kritika elől: megfutamodás. Vajon tényleg nem léteznek száj-magyarok?
>> A teljes írás
|
|
|
Frigyesy Ágnes: Tőkés László a II. MIT-táborban Szovátán
– kémbotrányról, beépített ügynökökről, autonómiáról és az erdélyi magyar nemzetbiztonsági szolgálat fontosságáról
Kimondatlanul is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség feje felett bizalmi válság fellegei tornyosulnak. A Magyarországon kirobbant kémbotrány érintettjei az ügy – átlátszó – lekicsinylésére törekszenek – mondta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke 2005. augusztus 27-én a II. Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) táborában Szovátán.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke megdöbbentőnek tartotta, hogy „a gyanúsított házaspár férfitagja azzal próbálja elhárítani magáról a gyanút, hogy ’az RMDSZ-t kritizáló erdélyi és magyarországi radikálisok’ lejárató akciójaként állítja be az esetet.”
Markó Béla RMDSZ-elnök viszonyulását az ügyhöz meghökkentőnek tartja Tőkés. „Markó ’detektívregényt’ emleget. Olyan jónak tartja a román-magyar viszonyt, hogy – szerinte – országaink között nincs szükség kémekre. Pedig Gálszécsy András, volt titkosszolgálati miniszterrel együtt jól tudjuk: ’a román titkosszolgálatok által beszervezett személyek magyarországi beépülése nem kizárt’, ő ismer ilyeneket. Gorka Sebestyén pedig világossá teszi, még a NATO-országok is működtetnek egymásnál kémeket.”
>> A teljes írás
|
|
|
|
Csiby Károly: A vörös fekély (LEVELEK AZ ERDŐN TÚLRÓL)
Avagy: Magyarországot (de legalább Székelyföldet) meg kell menteni
Árvizek után az elöntött terület megtelik gyakran fertőző hordalékkal, és a túlélőknek meg kell küzdeniük a járványveszéllyel. A koleránál, tífusznál gyilkosabb azonban a vörös métely, amelyet Istentől igencsak megpróbált Kárpát-medencénkben újfent elmulasztottunk kiirtani, és ennek isszuk a levét immár 15 éve. És ez történt mindenütt, a csonkaországban és az utódállamokban egyaránt, a hazafiasságból és következetes nemzeti önrendelkezésből példát mutató Horvátország talán egyetlen kivételével.
A gengszterváltáskor – mint korábban is mindig – az elbutított „tömegek” szemében lejáratódottá vált „régi garnitúrát” váltották le látványosan jól kifényesített báránybőrbe öltöztetett új gazemberekre. És történt mindez jól megszerkesztett egyezmények, paktumok forgatókönyve szerint, melyek egyikét (A rózsadombi tizenhárom) alább olvashatják, és amely sok mindenre magyarázatot ad.
A legnagyobbra felfuvalkodott utódállamban is ez történt. A KGB-s Iliescu elvtárs vezette puccsoló különítmény előhúzta köpenye ujjából a szemfényvesztési bevetésre már készen várakozó felépítésű szörnyszülöttet, az RMDSZ-t. Amelynek jelenlegi elnöke a „lenini úton” töretlenül előrehaladó volt RKP-tag és alapszervezeti titkár, Markó Béla elvtárs. Akire újabban „a Szekuritáté árnyéka vetődött”. Bizonyos dosszié miatt, amelyből mintegy 10 oldal hiányzik.
>> A teljes írás
|
|
|
Mario Alinei: A magyar-etruszk nyelvrokonság
(az Allprint Kiadónál megjelent könyv előszava)
A magyar olvasó számára azonban, mielőtt nekilát könyvem olvasásához, szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy e könyv olasz közönség számára íródott, és ennek hatása a mű szerkezetére nem elhanyagolható. Először is, míg az etruszk nyelv az olaszok számára egy titokzatos nyelv, addig az etruszk, mint nép, Olaszország nagy részén látható nyomokat hagyott, múzeumok őrzik emlékeit és ezért, legalábbis első látásra, az emberek rendkívüli módon közelállónak érzik magukhoz. Ami még fontosabb az etruszkológia mint tudományág (amelyet Olaszországban egyetemeken is tanítanak) vonatkozásában, hogy a meg nem fejtett terület a nyelvészet, nem pedig a régészet. Vagyis az etruszk társadalomról és kultúráról rengeteg ismerettel rendelkezünk! Emiatt tehát az olasz közönségnek szánt elméletemben a nyelvészeti megközelítés elsőbbséget élvez, és a könyv végére hagytam azon őskori események bemutatását, melyek segítségével lehetővé válik két olyan távolinak tűnő nép összekapcsolása, mint a magyar és az etruszk.
Másrészt ezt a választásomat egy másik körülmény is elősegítette. Mégpedig az, hogy az olasz közönség már ismerte - ismerhette - az indoeurópai és altáji népekre vonatkozó Kontinuitás Elméletemet a paleolitikus kortól, amelyet "Az európai nyelvek eredete" című kétkötetes munkámban mutattam be. Ez a tézis pedig szorosan kapcsolódik a jelen könyvemben ismertetett etruszk magyar egyezésről.
>> A teljes írás
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
2005/18-as lapszám — 2005. szeptember 3.. – szeptember 16. |
Az Európai Idő 2005 aug. 29 és szept. 2. között piacra került 2005/18-as lapszámából
|
|
|
|
|
Az évezred árvize pusztított Székelyföldön: tíznél több halálos áldozat, házastól eltűnt személyek, fölmérhetetlen anyagi károk!
Másfél nappal a tragikus augusztus 23.-i, keddi katasztrófa után, amikor a Korond–Székelyudvarhely–Székelykeresztúr háromszögben történt “égszakadás” kárvallottjait hívtuk telefonon, volt, aki sírva válaszolt kérdéseinkre, volt, aki lemerülő mobiltelefonját kímélve csak a kárlistát hadarta el távirati stílusban...
Amint a szemtanúk mondják: ilyen felhőszakadást még a régiek sem jegyeztek fel Udvarhelyszéken: “láttunk mi felhőszakadást eddig is, de ez más – égszakadás volt, percek alatt több méteres dühödt árral hömpölyögtek, áradó folyóvá duzzadtak a kiszáradt árkok is, menekülésre sem volt idő, nemhogy a javak mentésére!”...
>> A teljes írás
|
|
|
Csiby Károly (LEVELEK AZ ERDŐN TÚLRÓL):
AZ ALBÉRLŐI ALÁZATOSSÁGTÓL A BÁTOR NEMZETI ÖNRENDELKEZÉSIG
Avagy: Magyarországot (de legalább Székelyföldet) meg kell mentenin
Mit is kezdjek most ezzel a fene nagy autonómiával - dünnyögött magában Árpi, majd belerúgott a korhadozó kerítéslécbe. A kert végében volt, az egykor bőtermő, de mára már elkorcsosult birsalmafák alatti kispadon, ahova mostanában gyakran hátrajárt töprengeni, elbújva a háziak mindenben hibát találó szeme elől. Azt sem értem, mit jelent, de gyanús, hogy újabban nagyon hallgatnak róla, és mindenféle egyébről beszélnek, Megbékélési Parkokat avatnak, én meg gondolkodhatom, miből fogom befizetni az erdélyi magyar magánegyetemre a tandíjat a nagyfiamnak. És az áhított Európai Unió főnöke, a "bároszán" Barroso még nem átallja azt írni a levelében, hogy "Minden rendben van az erdélyi magyarság esetében, nagyon pozitív fejleményeket lehet látni, mert a magyarok benne vannak a koalíciós kormányban. 2004 óta nagyon sok jogot kaptak a közigazgatásban, az oktatásban, a bírósági rendszerben, a jogszolgáltatásban, mindenki saját nyelvén fejezheti ki magát a bíróság előtt. Továbbá van magyar egyetem Erdélyben, a Sapientia, ahol több, mint 1400 diák tanul és kétnyelvu feliratok vannak azokon a településeken, ahol a magyar nyelvu lakosság meghaladja a 20%-ot." Hát igen, az ősi udvarházunkat bitorló háziurak legutóbb nagy kegyesen azt is megengedték, hogy az udvar végében számunkra jutányos lakbérért rendelkezésre bocsátott omladozó házikó ajtaja fölé kitegyek egy táblát, amin az olvasható: CSELÉDLAKÁS. Ami, ugye, jót tesz majd a még mindig sértett (nem is tudják, miért…) identitásunknak (ez is mi az ördögöt jelenthet?). Persze csak alulra írhattam ki, felülre, sokkal nagyobb betukkel, a megszállók gőgös nyelvén kellett kiírni ugyanezt, vagy valami hasonlót, amit ők 2080 éves ősi helységnévnek tartanak…
>> A teljes írás
|
|
| |
Ez a mi földünk! Mi fogunk autonómiát adni másoknak! - Eva Maria Barki előadása az I. EMI-táborban
(Elhangzott a Gyergyószentmiklós melletti I. EMI-táborban 2005. augusztus 14-én) (Szerkesztette: Csiby Károly)
Kérdeztem: milyen autonómiaformát akarnak? A válasz: "Autonómiát? Nem, mi nem akarunk autonómiát! Ez a mi földünk, mi fogunk autonómiát adni másoknak!"
Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy hét év után az első utam idehozott az EMI-táborba, mert az ifjúság most a legfontosabb faktor, kezében van a magyar jövő. Hasonlóképpen örülök, hogy a tábor mottója "Merjünk magyarok lenni!" - tegyük hát magunkévá e gondolatot: merjük kimondani az igazságot, merjünk harcolni a jogainkért, és soha ne féljünk. Egyetértek Böjte atyával: nem szabad félni, hiszen a félelem a legnagyobb ellenségünk.
Az emberi jogok
Hét éve nem voltam itt, ezért nagyon kíváncsi voltam, mi változott az elmúlt évek alatt. Az általam tapasztalt változás sajnos minimális és nincs különösebb súlya. Négy napja vagyok itt és megéltem azt, amit Böjte atya is mondott: szomorúságot, elkeseredettséget láttam öröm helyett. Félelmet, feszültséget láttam és azt, hogy az alapvető emberi jogok kapcsán nem jutottunk egy lépést sem előre. Az emberi jogok nincsenek biztosítva. Az ifjak felkértek, erről is beszéljek, őket ugyanis különösen érzékenyen érintik a jogsértések, mert még nem szoktak hozzá ehhez, ellentétben a régi, Ceusescu-nemzedékkel. A hatalom célja ma is az, hogy a fiatalokat letörje, ezért kezdenek újból jogsértésekkel, zaklatással félelmet okozni.
Elég szomorú, hogy még mindig a helyzet: nincs igazi szólásszabadság, csak azt sulykolják, mit nem lehet, mit nem szabad, mi nem jó, mit nem akarnak hallani Európában, mit nem akarnak hallani a nagyhatalmak, politikailag mi nem korrekt. Azt gondolom, azért mondják mindezt, mert félnek, másképp nincs értelme. Félnek a következményektől, ugyanis nincs logika abban, hogy valaki nem akar a jogok mellé állni, nem akar hallani róluk, és így nem is követeli azokat.
>> A teljes írás
|
|
|
Frigyesy Ágnes: „Kedves Zitácska!” „Drága Albert”
– Wass Albert író és Szeleczky Zita színművész levelezése – 2. rész (Töredékek)
Wass Albert 1982-ben ezt írta a színművésznek: „Kedves Zitácska!...Fáradok már. Nem a hetvenöt évem fáraszt, hanem a sok csalódás, az emberek, kiknek magyarságuk vékonyka zománc, amit rendre lefejt róluk az idő. Na meg az üldözés, amiben még mindig részem van…Az ember beleun a védekezésbe…”
Szeleczky Zita 1986-ban ezt írta a „Hagyaték” című remekműről: „Drága Albert!...El kell mondanom, hogy csodálatosan gyönyörű ez a könyve, sírva olvastam, s minden magyarnak a kezébe kellene, hogy kerüljön, mert maga egyike azoknak a Táltosoknak, akikről ott ír, de talán a Legfőbb!!!! Ezt a könyvet is cassette-re kellene mondani, az egészet!”
A rendszerváltozás hajnalán 1989. őszén Szeleczky Zita már fáradságról számolt be az írónak. Ám tudjuk, még a kilencvenes években, hazajövetelekor nagy sikert ért el itthon. Ám lássuk, mit írt 1989-ben? „Drága Albert!...Remélem, jól van…Én, ahogy mondtam állandó fáradtsággal küzdve, artritisszal megterhelve éldegélek, azt hiszem az utolsó években, most érezteti hatását a sok kín és stressz, amit átéltem az életemen keresztül. Ezért is szeretnék még egy-két dolgot megvalósítani, ami mindig szívügyem volt…Magának is kívánok sok erőt, egészséget, hogy be tudja fejezni az életregényét, mely minden bizonnyal éppen olyan gyönyörű és érdekes lesz, mint minden eddigi könyve! Nekünk, igaz magyaroknak maga a legnagyobb írónk, a legnagyobb magyar írónk, ezt sose felejtse el, ne izgassa, ha másról látja ezt leírva, az nem igaz. Ez az igaz, amit mi érzünk…”
>> A teljes írás
|
|
|
| |
| |
| |
| |
|
| |
| |
|