Horváth Alpár:

Hát ilyen mélyre süllyedtél, nemzetem?!

Horváth Alpár:

Hóhér által vesszen magva!

(„post factum” változat)

Odasüllyedtél,
nemzetem,
hogy e honban
aki még
maradék-magyar,
s ősei sírjára rondítani
nem akar,
szívesebben lenne
immár lengyellé,
baszkká vagy írré,
de akár románná is,
minthogy
veled egy legyen!?

Odasüllyedtél,
nemzetem,
hogy a bunkóság,
az irigy bendőmagyarság
bajnoka lettél?
Arra meredsz áhítattal,
aki vágómarhaként
úgy hajt vágóhídra,
hogy múgatva-vígan
még te dalolsz hozzá
– “taglóig híven”?

Hát odasüllyedtél,
hogy egy tál lencséért
megtagadod
a véred is,
- de anyádat-apádat is! - ,
ha az bekopog hozzád,
és menedéket,
a tűzhelyed mellett
egy éjre
helyet kér?

Hát odajutott már
itt a magyar,
hogy cionista-zsidó
komcsi pártvezér
és tyúktolvajból lett
hazug-ügyeskedő rabló,
hóhér-veje
vérbíró-villatársa
neki a vezér?

Odajutott a magyar,
hogy a hazaárulót,
ellenség-bérencét
emeli pajzsra,
s e szeméthalom-bálvány
“aranyborja”
körül ropja
degenerált táncát?

Hát kik lakják már
ezt az “országgá”
gyülevészesített hazát?
Spiclifia,
áruló-magva,
vérbíró- és hóhér-
fattya
kurafi lett itt
minden hazafi?

Hol vannak az ifjak,
a márciusiak?
S az egyetemek?
Ahol 1956 született?
Itt sem férfipalánták
tanulnak már,
hanem megfélemlített,
meggyalázott -
újmódi hadfiak
gyakorlóteréül használt
fehércselédek!?!

Ha ilyen nép lakta volna
'56-ban e hazát,
templomaiban ma
a Vörös Csillagnak
áldoznának a papok
- aranyat, tömjént, mirhát!
S az Országházban ma
Szent Korona helyett tényleg
a micisapkát őriznék
(nem korona- , hanem:)
micisapka-őrök!

Vajon lemossa-e majd,
s ha igen,
kinek a vére fogja
lemosni e gyalázatot?
Azok vére-e, akik
Haynauval, Kádárral
és apróantalokkal
itták versenyben
az igazak vérét
– koccintva is véle?
Vagy tán a tiéd?

Hát a nemzet legjava
írmag nélkül
“genetikailag”
elfogyott-kiveszett
a tatárral-törökkel,
osztrákkal vívott
harcokban,
s a 48-as, 56-os
csatatereken??!

Hát mankurttá
lettél immár végleg,
nemzetem?
Hírmagja se maradt
benned már
őseid hitének,
büszkeségének,
önérzetének -
a szabadság
szeretetének??!

Hát ezzé lettek
tényleg
Rákóczi, Kossuth
és 1956
ivadékai,
örökösei?!
Hát ilyen mélyre,
ilyen szédítő
mélységbe
süllyedtél
- menthetetlenül,
nemzetem?!?

-

______
*/ Csingiz Ajtmatov, világhírű kirgiz író Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényében (Bp, 1982) elbeszél egy megindító, régi legendát. A regény világhírűvé válása óta világszerte a "mankurt" szó metaforikus jelölője annak, aki már a saját anyját, nemzetségét sem ismeri meg:

"A mankurt nem tudta, ki ő, milyen törzsből-nemzetségből való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt… A mankurt, akár a kutya, csak a gazdáit ismerte… De a rábízott feladatot vakon, buzgón, hajthatatlanul elvégezte…"

Hóhér által vesszen magva
annak,
aki a mártírok félévszázados
évfordulóján
a pribék unokavejére szavazott!

Hóhér által vesszen magva
annak,
aki a Gonosz és a Gyarló
közül érdekből
a Gonoszt választotta!

Hóhér által vesszen magva
annak,
aki tehetett volna a bakófatty ellen,
de mégis büszkén lett
újfent pribékinas!

Hóhér által vesszen magva
annak,
aki látván látta a Bűnt,
és mégis a Bűnöző
pártját fogta!

Isten könyörüljön
az ártatlanokon,
a meg- és félrevezetetteken!
Ám ne legyen
irgalmas
a Szellem és az Ige
- a Kimondott Szó -
ringyóihoz!

Hóhér által vesszen magva
annak,
aki a bűnök bocsánatát
még aljasabb bűnök
elkövetésére
használta föl,
s árulóvá lett
a Kegyelemben!

*

Sepsiszentgyörgyön, 2006 április 25-én